2017. december 5., kedd

Készülődünk

Ki a fene gondolta volna, hogy a karácsonyra való készülődés ennyire elképesztően durva egy óvodás gyerekkel? Én komolyan pont az ellenkezőjét gondoltam volna. Az eddigi karácsonyainkat nagyjából a túlélés árnya lengte be... túlélni a család borzasztó túlköltekezését, az idióta ajéndékokat, amiket ma sem értek (szőrös kistáska, lánccal), megértetni mindenkivel, hogy egy kisgyereknek vannak igényei, napi rutinja, ami nem borulhat fel a karácsony miatt, különben szívunk napokig, mint a torkos borz, és a gyerek, aki nyilván ezer watton ég, mert fények, édesség, ajándékok, sok ember.

Szóval, esküszöm, hogy én naivan azt gondoltam, hogy ezt már egy 3 és 1/2 évessel már könnyedebben vesszük, de nyilván kihagytam a számításból az óvodát. Ahol minden napra jut valami program. Minden. Napra. Ma színházba mennek, ahová kísérő is kell. Holnap kézműves vásár lesz, ahová kísérő is kell. Aztán erdei óvoda, ahová szerencsére nem kellek, de vinni kell díszt, hogy fel tudják dísziteni az óvoda fenyőfáját. Házi készítésűt. Pénteken a nagyobbak előadást tartanak a kicsiknek, ahová szintén nem kellek, de már előre szóltak, hogy jótékony célra gyűjtenek. Jövő héttől minden nap be kell vinni valami rágcsát, felosztva a szülők között, ami glutén-, laktóz- és mogyoró mentes kell, hogy legyen, lehetőleg házi készítésű. Aztán lesz még karácsonyi party, karácsonyi csúnya pulcsi nap, karácsonyi szép pulcsi nap és még ki tudja még mi. Már belegondolni sem merek. És én még azt hittem...

5 megjegyzés:

  1. Jesszus ennyi program! Legalább mondd azt, hogy estére kidől a gyermek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére kidől, de gondolhatod, hogy mi is. :D

      Törlés
    2. Ennyi program mellett nem csodálom! Ennyi házi készítésű dolgot az eletbennem gyártanék le.

      Törlés
  2. Bocs, de ezen olyan jót rötyögtem... :D
    Amúgy érdekes ez a házi készítésű dolog, nálunk pont azt nem nagyon fogadják el az oviban, illetve csak akkor, ha nincs benne tojás - ha van, akkor fertőzésveszély miatt kell a bolti számla. Szóval mi megússzuk ezeket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt veszem észre, hogy mi totál naivan állunk ehhez az ovis dologhoz, gyakorlatilag mindenre rácsodálkozunk, míg a többi szülő szemlátomást kisujjból kirázza ezeket a dolgokat. Egyébként karácsonyfadíszt tavaly csináltunk, házi készítésűt, kismilliót, így arról le van a gond. A mogyoró mentes sütést nem merem bevállalni, mert nálunk mindig van tálban kitéve mogyoró, mandula, kesudió... stb. és nem merek kockáztatni.

      Törlés