Az első buszos napunk az óvodába. Remekül indult a reggel, időben keltünk, reggeliztünk, felöltöztünk, kibattyogtunk a tőlünk 3 percre lévő buszmegállóba. Időben voltunk. Jó alaposan végigkutattam a netet, a menetrendet, végül olyan buszt választottam, ami bőven odaér. A net szerint a menetidő 30 perc, a menetrend szerint 25 perc, plusz számoltam rá még vagy 20 percet is, gondolván a reggeli iskolába menős forgalomra.
A busz késett öt percet. Gondolatban megveregettem a vállam. Ennyi késés még simán belefér, plusz forgalom. Elindultunk. Felszállt időközben soka anyuka a gyerekeikkel, kezdett megtelni a busz, én pedig teljesen megnyugodtam, hogy ez az iskolába járó busz, szuperek vagyunk. A körzetes iskolához már 10 perces késéssel érkeztünk. Kicsit aggódni kezdtem, mert ez még csak az utunk eleje, gyakorlatilag sehol sem tartunk. Igazán akkor kezdtem kétségbeesni, mikor már 25 perce a buszon ültünk és még mindig csak annál a szupermarketnél voltunk, ahová bevásárolni járunk.
Még mindig nagyon lassan haladtunk, anyukák, gyerekek felszálltak, leszálltak, jegyet vettek, beszélgettek a sofőrrel, én pedig úgy éreztem lassan megőszülök. Nem segített az sem, hogy az órámra néztem, és láttam, hogy most nyitják ki az óvoda kapuját, mi pedig gyakorlatilag a kerületünk túlfelén voltunk, esélytelen, hogy akár pont kapu zárásra odaérjünk.
Azt hiszem ott adtam fel igazán, mikor az utolsó előtti buszmegállóban felszállt egy fickó, aki nagy hangon előadta a sofőrnek, hogy már annyit késett, hogy lassan a következő is ideér, a sofőr pedig mindezt elintézte egy vállrándítással. Megérkeztünk a mi megállónkhoz, több, mint fél óra késéssel, kb. 1 órás busz úttal. Rohantunk az ovihoz, ami természetesen nem volt nyitva, így el kellett mennünk az iskola portájához. A portán nyilvántartásba vették a késésünket, Bebét beterelték az iskolába. Utoljára még azt hallottam, ahogy a portás néni utasítja Bebét, hogy mindkét táskáját fogja meg, ne csak az egyiket. Elbúcsúzni sem tudtam tőle, csak egy rövid integetésre futotta.
Hazafelé sétáltam, felhívtam E.-t, hogy elmeséljem mennyire pórul jártunk. 20 perc alatt otthon voltam... Visszafelé az eggyel korábbival mentem, de minek... 20 perc alatt beért a busz, én meg ülhettem a mekiben még 20 percet. Első voltam a kapuban várakozók között, rohantam be a gyerekért. Szegénynek borzasztó napja volt, tele sírással, hisztivel, aztán még azzal is szembesülnie kellett, hogy csak én jöttem érte, az apukája nem. Hazafelé el is tört a mécses, szerencsére emeletes busz jött és volt helyünk az emeleten az első sorban. És persze simán itthon voltunk 20-25 perc alatt.
Holnap a korábbival megyünk, hátha elég lesz egy óra menetidő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése