Whatsup

Gondoltam írok majd egy csuda jó bejegyzést arról, hogy Southend-on-Sea-n voltunk. Aztán megnéztem a naptárat és kiderült számomra, hogy az már több hete volt. Mentségemre szolgáljon, hogy vagy dolgozom, vagy védőnőhöz megyek, illetve hízom. Mondjuk a hízás elég magányos tevékenység, akár blogot is lehetne írni közben, de én inkább az alvást választom.

Ma végre eljutottam boltba, persze szigorúan vérvétel után. Hiszen a szabadnapjaimat leginkább az orvosos időpontjaim határozzák meg. Szóval, kellően jól voltam még azután is, hogy háromszor lecsapoltak és reggel óta nem ettem egy falatot sem. Jó monduk itt nem mondok igazat, mert rögtön azután, hogy azt mondta a nővérke, hogy kész, én már tömtem a számba a kekszet, meg a csipszet felváltva, mint egy ugandai éhező, aki évek óta nem evett. Ezek után meg meglepődöm, hogy mennyit mutat a mérleg. Mondjuk az is igaz, hogy minden utamba kerülő mérlegre ráállok (a HH-ban minden szobában van), mert tök vicces, hogy ennyi még életemben nem voltam. Bár ha azt vesszük terhes sem voltam még eddig...

Persze gondolom azt is kéne figyelni, hogy mit eszem, de olyan csábító hamburgerekbe botlok jövet-menet, meg Pilóta kekszbe és pukiba. Szerintem egy ültő helyemben megettem egy zacskó pukit, egy doboz Pilóta kekszet és egy csibe burgert sültkrumplival. Remélem, az azért javamra lesz írva valahol, hogy a buriban friss saláta volt és, hogy a krumpli felét meghagytam azért mert addigra eláztatta a kecsöp, én meg úgy nem eszem meg.

De igazából arról akartam írni, hogy beszabadultam egy boltba, ahol aztán vettem édes rugdalózókat Ficánkának. Azt hiszem kezdek átesni a ló túloldalára és eljön az az idő, mikor térdig fogunk járni a babaruhákban. Esküszöm próbálom visszafogni magam, de ott annál a pontnál, hogy megfogom a puha anyagjukat, elveszek és csak arra tudok gondolni, hogy: kell, kell, kell, most. Az pedig, hogy minden nyuszis, macis, kiskutyás, zsiráfos, oroszlános, szivárványos, dinós és bárányos, bárányos, bárányos, nah, ezzel engem meg lehet venni kilóra. Bár, attól teljesen megrémülök, hogy milyen nagyok. Még nem teljesen értem, hogy hogyan fér el bennem egy ekkora gyerek, arról meg végképp fogalmam sincs, hogy hogyan fog kijönni. Nyilván van róla figalmam, hogy hogyan, de egyelőre minden alternatíva borzasztó ijesztő.

Aztán valahogy átkeveredtem a cipőkhöz, ahol rámmosolygott egy, esküszöm még a nevemet is suttogta. Így aztán velem kellett jönnie. Pedig annyira nem az én stílusom, igazából nem is tudom mihez fogom felvenni, viszont elképesztően kényelmes. És rózsaszín kockás, neonzöld szegéllyel. Igen, tudom, hogy borzasztó ízlésem van cipők terén. Most ott tartunk, hogy bedugtam a szekrény alá. De onnan is sutyorog, attól tartok kénytelen leszek felvenni holnap. 

Prolusion

Nekem egyszerűen nem szabad otthon maradnom hétvégére, mert abból rendszerint csúnya dolog lesz. Múlt héten pl. középfülgyulladás, ezen a hétvégén pedig megtartottuk a "hogyan szülünk" főpróbáját, amit szívem szerint igazán kihagytam volna. Most hétvégén is offos vagyok, így rettegve várom, hogy mi jöhet még ezek után.

Egyébkén igazán kellemes hétvégének igérkezett. Sokáig aludtunk, sokáig lustálkodtunk, kb. dél volt mire elindultunk a kedvenc reggeliző helyünkre, harapni valamit. A srácok írtó aranyosak abban a kis kávézóban, ahova járunk. Gyakorlatilag kezdetektől fogva végigkísérik a kapcsolatunkat, így most ők is őszinte örömmel várják a baba születését. Én a szokásos hamburger, sültkrumpli, saláta kombót toltam, míg E. a flancosan hangzó kontinetális reggelit választotta. Csevegtünk egy kicsit a srácokkal miközben ettünk, szóval minden a szokásos szombat reggeli mederben zajlott. Reggeli után felsétáltunk Crouch End-re az óratoronyhoz, hogy nézzünk nekem könyvet, vegyünk egy nagy csokor tulipánt és lefojtsuk a reggelit egy decaff soja latte-val. 

Hazafelé már rohantunk, mert E. bejelentette, hogy csak másodpercek választják el attól, hogy kidobja a taccsot. Annyira romantikus, nem? Nagy csokor tulipán, terhes nő és a zöld arcszinnel rendelkező pasija. Kéz a kézben. Szerencsére időben hazaértünk. Nekem semmi bajom nem volt, eltekintve attól, hogy pocakosan nem kifejezetten szeretek futni. Este azonban már nem esett jól a vacsora és kicsit furcsán éreztem magam.

Hajnalban egy brutális jóslófájással kezdődött. Azt hittem, hogy kiszakad menten a gyomrom, a hátam úgy fájt, mintha kalapáccsal zúzták volna össze, a medencém meg ketté akart szakadni. Nyöszörögtem, amitől E. is felébredt, teljesen megrettenve bámult rám, hogy most aztán meg mi a franc van?! Mondtam, hogy nem tudom, lehet, hogy szülünk. Végül kitámolyogtam a fürdőbe, ahol egyszerre vettem használatba a wc-t és a mosdókagylót. És mindezt utána kb. 15 percenként, jóslófájásokkal tarkítva. Az első alkalommal bőgtem, remegtem, nyöszörögtem, míg E. kedvesen simogatta a hátam, tartotta a fejem. Idővel azonban változott a felállás, ahogy a fájdalom nagyobb lett, én lettem egyre higgadtabb, E. pedig borzasztóan ideges. Aztán megjött a mentő, benne két cérnavékony ír csávó, akiknek a dumájukat csak feliratozva lehetett megfejteni, így többször is előfordult, hogy nem a megfelelő választ adtam a kérdésükre. E. sem segített túl sokat, mert tisztára kiütötte a pánik.

Életemben először ültem vagyis feküdtem mentőben, miközben E. végig fogta a kezem, én pedig nagyon igyekeztem, hogy ne hányjam össze a berendezést, vagy a mentős csávót. A metős csávó meg mindent bevetett, hogy elterelje a figyelmemet. Elmesélte, hogy a barátnője most van a negyedik hónapban, 5 kilót fogyott az első trimeszter alatt, mert annyit hányt. Egyfolytában fáj mindene és már most vizesednek a bokái. Mondtam neki, hogy velem semmi ilyesmi nem történt, tök jól voltam, leszámítva a mai napig. Mindeközben pedig olyan csudaszép jóslófájásokat produkáltam, hogy a mentős srác teljesen megbabonázva bámulta a pocakomat, ami másodpercek alatt szaladt össze a köldököm alatt egy csomóba, azt az érzetett keltve, hogy mindját kitör belőle egy élien.

Így érkeztünk meg a kórházba, ahol én jobban tudtam, hogy hova kell mennünk, mint a mentősök. Infúziót kötöttek rám, kaptam fájdalomcsillapítót és onnantól kezdve tiszta chill out volt minden. Leszámítva azt, hogy E. fel-alá járkált a szobában és minden nyögésemre pánikrohamot kapott. Később csináltak egy tesztet is, hogy mennyire esélyes nálam a koraszülés. Elég fájdalmas volt, még így zsibbasztókkal is, de legalább megtudtuk - röpke 2 óra múlva - , hogy nem áll fent koraszülés veszélye.

Este 7-kor, mielőtt utunkra bocsájtottak volna belémdiktáltak 5 szelet pirítóst és fél liter borzaszóan fos teát. Megkaptam a zárójelentésemet is, amiben szerepelt a gyönyörű ételmérgezés szó, és még utoljára kaptam egy injekciót, amitől már a kocsiban elájultam. Másra gyakorlatilag nem is emlékszem, homályos képeim vannak arról, hogy E. ágyba dug, majd többször kimentem éjszaka pisilni, de úgy éreztem, mindha a végtagjaim valaki máshoz tartoznának. 

Ma pedig túl vagyok már 4 pirítóson, egy nagy adag főtt krumplin és egy almán. Eddig minden oké, jól vagyok, több gyógyszert sem kellett bevenni. De őszintén kíváncsi leszek rá, hogy a mostani hétvége milyen meglepetéseket tartogat.

5 and the half

Avagy, hogyan legyünk gömbölyűbbek... Alakulunk, mondhatni. Igaz, hogy még minden ember úgy kiált fel mikor meglát, hogy: uramisten, de pici a pocakod! Amivel nem segítik az amúgy is aggódós természetemet. Szerencsére a védőnő szerint minden normális, bár a sűrűsödő b-hk egy kis aggodalomra adhat okot. Addig mondjuk azzal sincs semmi baj, amíg nem fájnak. És hát nem fájnak, bár kellemesnek sem mondanám őket. Komolyan mesélhetnének ilyen dolgokról a már szült ismerősök, mert minden ilyesmitől égnek áll a hajam. 

A napokban kiderült az is, hogy ingadozó vérnyomásom van, ami szintén nem tesz jót a közérzetemnek. Ezért aztán szigorú pihenés van előírva, nincs csavargás, baráti találkozók, semmi. Szerintem meg fog enni az unalom, de muszáj lesz betartanom, mert már kétszer is majdnem elájultam a melóban. Persze azért olyanokat nem hagyhatok ki, mint Ekphrasis-szal elmenni a parlamentbe. Kár, hogy nem lehetett fényképezni, pedig úgy csináltam volna egy selfit, amit én és a parlament. Az előadás pedig annak ellenére is érdekes volt, hogy a csekélyke angol tudásom miatt néhány poénról lemaradtam. De azért igyekeztem ott nevetni, ahol a többiek.

Jah, és kaptam egy középfül gyulladást is. Egészen pontosan náthának indult, amire nem tudtak adni semmit, mert terhes vagyok. Aztán a nátha átalakult arcüreggyulladássá, amire sajnos nem tudtak semmit adni, mert terhes vagyok. Végül gyönyörű középfülgyulladásban tetézik most, amire nem tudnak semmit sem adni, mert terhes vagyok. Ennél a pontnál kezdem komolyan feladni. Szinte könyörögtem a dokinak, hogy adjon valamit, bármit. Ekkor talált egy gyógyszert végre, amiben meg tök nyilvánvalóan laktóz van. Sakk-matt. 

Szeretném befejezni a nyavalygást, de borzasztóan nehezen megy, mett a fél fülemre süket vagyok, Ficánka meg boxzsáknak használja a gyomrom. Be is fejezem rögvest, mert ez a bejegyzés nem tesz jót a boldog vagyok-terhes vagyok imidzsemnek.