2013. augusztus 30., péntek

Have a nice eat

Két hete megvolt a bejelentkezésem a körzetiorvoshoz, de kaptam egy újabb időpontot ma reggelre. Kérdeztem is a dokit, hogy valóban minden rendben, de azt felelte teljesen egészséges vagyok, csak szeretné, ha egy másik doki is megnézne. E. persze szívta a vérem, hogy biztosan rosszul értettem az egészet és tuti valami bajom van. Napokon keresztül méregetett és vetette rám a kereszteket, aztán szerencsésen elfelejtődött az egész. Ma reggel azonban visszamentem a rendelőbe, bejelentkeztem és éppen leültem volna, mikor már szólítottak is. Egy nagyon édes, mosolygós nénihez kerültem, aki újból megmérte a vérnyomásomat, a magasságomat és a súlyomat. Együtt örültünk, hogy az elmúlt alkalomhoz képest sikrült híznom egy kilót. Majd leültetett és elmagyarázta, hogy milyen fontos a napi háromszori étkezés, a zöldségek és gyümölcsök fontossága, a húsok sokfélesége és a halak pedig egészségesek. Én ebből azt szűrtem le, hogy hiába a reggeli 3 szelet nutellás kenyér és nagy bögre kávé, én bizony éhes vagyok, és rántotthúsról álmodozom. Végül a doktornéni megkérdezte milyen speciális diétát tartok, nekem meg még ekkor sem esett le, hogy miről van szó. Szóval, mondtam neki, hogy laktózallergiás vagyok, ezen kívül minden megeszek. Kérdezte, hogy mégis mi mindent és, hogy soroljam fel miket eszek egy nap. Végül arra jutottunk, hogy milyen jó sokat és változatosan eszem és így talán az a baj, hogy túl gyors az emésztésem. Aztán csak kibökte a néni, hogy a méréseik alapján alultáplált vagyok, de örül, hogy szeretek enni, és ha valami problémám van nyugodtan hívjam vagy őt vagy a nyilvános segélykérő számot. Kifele menet meg sikerült elolvasnom a névtábláját, ami szerint táplálkozás szakértőhőz volt szerencsém. Nekem meg itt esett le igazán, hogy ezek most azt hiszik, hogy bulémiás vagy anorexiás vagyok. 

Clumsy

Az is a tök normális kategóriába tartozik, hogy pont a hazautazásunk előtt ér baleset, ráadásul olyan, ami mindenkinek szembeötlik, még el sem tudom takarni. Így most mindenkinek magyarázkodhatok, hogy nem, nem vert meg senki, minden rendben van velem. Nem, nem ez a magas, kétajtós szekrény pasi, a tetoválásaival és a kopasz fejével igazából teljesen jámbor ember, semmi köze nincs ahhoz, hogy a szám duplájára van dagadva és tiszta véraláfutás. Különben is a porszívó volt, aki nekem ugrott és szájbavert, még védekezni sem tudtam olyan hirtelen történt. Arról pedig aztán végképp nem tehetek, hogy az exklúzív, méregdrága, közel-keletről rendelt, vadonatúj padlószőnyeg is tiszta vér lett. Még szerencse, hogy fasza kárpít tisztítónk van, és szuperjófej főnökeim, akik a testi épségemért jobban aggódnak, mint a szőnyegért.

2013. augusztus 28., szerda

Keanu

Ez egyébként teljesen nyilvánvaló volt, hogy nekem akkor kell nyaralni menni, mikor Keanu Reeves egy egész hétre bejelentkezik a szállodába. Komolyan, ilyen az én formám. Esküszöm gondolkodom rajta, hogy megkérem Tomeket tegye el nekem az egyik használt törölközőjét emlékbe.

Update: Itt megnézhető miről is maradtam le a nyaralás alatt. Egyébként a többiek azt mondták, hogy elképesztően cuki volt. ... talán majd egy elkövetkező életben én is megtudom mindezt...

What a bitch

Kezdenek gondok lenni a melóban, amitől aztán mindannyian feszültek és idegesek vagyunk. Tegnap annyira szar napot tudhattam magaménak, hogy pityeregve lifteztem le az alagsorba, hogy átöltözzek és végre hazamenjek. Még az őrült nő is próbált vígasztalni, pedig a kapcsolatunk nagyjából kimerül abban, hogy félek tőle és próbálom messziről elkerülni. Erre tegnap megölelet. Hát, ennyire szar napom volt. Pedig igazából tök jól kezdődött, atán a főnökünkre rájött a dilihopp és minden szarért visszaráncigált a szobákba, amitől nekem komolyan elborult az agyam. Nem értem, hogy ha valaki főnök lesz onnantól miért derogál neki felvenni a földről egy fecni papírt (akkorát, mint a körmöm), helyette sokkal könnyebb visszahívni engem azzal a felkiáltással, hogy az egész szoba koszos és porszívozzak ki rendesen. Megalázó. Voltam én is főnök, de soha nem jutott volna eszembe megalázni a munkatársaimat és az orrukra koppintani azért, amit nekem két másodpercbe tellik kijavítani. Persze azt is megértem, hogy egy főnöknek nem kell minden kis fecni papírért lehajolni, mert ennyi erővel ő is takaríthatna, de könyörgöm ne alázzuk meg a másikat.

Így tegnap először tettem meg azt, hogy érintetlenül hagytam a folyósokat, mert egyszerűen nem volt időm megcsinálni őket, mivel folyton vissza kellett szarságok miatt szaladgálnom a  kész szobákba. Előtte soha nem tettem ilyet, inkább maradtam még 15 percet, de megcsináltam. Illetve ma reggel kaptam egy smst, hogy menjek be 1 órával korábban, de erre is nemet mondtam. Sajnálom, de eljött az az idő, mikor nemet kell mondanom.Tudom, hogy ez most nagyon gyerekesnek hangzik, de a hűűű, de szeretek itt dolgozni hangulatot mostanában átvette a hátam közepére sem kívánom érzés, sajnos pont a főnökünk miatt. Mióta volt az a balesete a szemével, azóta egyszerűen kezelhetetlen, úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett tinilány és úgy ugráltat minket, mint a cirkuszos a tigriseit. 

Az pedig, hogy sikeresen összekutyulja a rotáinkat, csak hab a tortán. Már kétszer történk meg az, hogy délutános után reggel kezdtem, aludtam 5 órát közte, mert jönnöm kellett dolgozni. Most meg betett délutánosnak úgy, hogy tudta másnap utazok Magyarországra. Mindeközben pedig elengedett 3 ember is szabadságra, úgy, hogy teltházzal megyünk egész héten. Komolyan nem értem ezt a nőt.

2013. augusztus 20., kedd

Sick

Túl vagyunk az első üvöltve hányós, sírva fosós éjszakán (mármint én voltam az, aki mindezt produkálta). Mindenki tudja, hogy ez nagyjából határválasztó egy kapcsolatban, mert ott van a szenvedő fél, aki agonizál és minden baja van, míg a másik próbál enyhíteni a szenvedésein. Még akkor is, ha egyesek azt kiabálják két hányás közben, hogy: Hagyj békén, ne nyúlj hozzám! Hagyj meghalni! Mondtam is E.-nek, hogy szuperul teljesített, most már akár szülhetünk is. Erre nem túl helyesen visszakérdezett, hogy mármint mi ketten együtt? Még szép, feleltem, elvégre nem gondolod, hogy egyedül fogom végigcsinálni, miközben senkit sem tudok hibáztatni, hogy TE tetted ezt velem és nem tudok senki fejéhez vágni válogatott csúnya szavakat angolul és magyarul felváltva. Ezek után megkérdezte, hogy de azért továbbra is szeretem e. Persze, hogy imádom üvöltöttem vissza a wc-ből, csak ígérje meg, hogy nem jön utánam és hagy meghalni.

Pedig egyébként tök szuper napunk volt, leszámítva azt, hogy a szemészeten folyton összekevertem az "A-t" és az "E-t", ami miatt a szemész biztosan teljesen hülyének nézett. Viszont gyönyörűen olvastam neki angolul, szóval azért mégiscsak sikerült meggyőznöm a végére, hogy ismerem a betűket. Kiderült, hogy erősebb szemüveg kell, ezért fájt mostanában ennyire, de szerencsére egyéb baj nincs.

Sikerült E.-nek szuper rövidgatyót is vennünk, tervezi is, hogy felveszi majd Magyarországon. Igazán kíváncsi leszek majd rá, mert egyikünk sem az az igazán rövidnadrágos típus. Aztán voltunk orvosnál is, megmutattam neki a vérnyomásomat és mostantól már a nevét is tudom, szóval, elmondhatom, hogy van körzeti dokim itt a nagy ködösben. Ezután romlott el minden, mert megettem a sonkát Anyóskáék kedvenc helyén és utána sugárban hánytam tőle. Apuka meg is kérdezte, hogy akarom e, hogy beverje az orrukat, de a én leginkább meghalni akartam és nem hányni.

Pedig már megvan az új J. K. Rowling könyvem is és hamarosan érkezik a puzzle mat-om is és ma már nem is hánytam.

2013. augusztus 16., péntek

Me and my english

Elérkezett a szép esős nap, amire komolyan rá lehet húzni a british weather gyönyörű terminólógiáját. Vagyis nincs hideg, de van egy kis szél és esik. Tökéletes nap arra, hogy a tulajdonunkban lévő két laptopból egyet csináljunk végre, így az enyém hónap végén most már végérvényesen az Anyukám tulajdonába kerül. Mondam is E.-nek, hogy ez nekem legalább olyan "végleges" lépés, mint az összeköltözésünk. Szóval, szenteljünt egy perc néma csendet az én régi Fujitsu gépemnek, ami kibírt velem 5(!) évet, mert ezennel búcsút veszünk egymástól. Egyébként borzalmas, hogy mennyi haszontalanságot tároltam rajta, illetve, hogy mennyi élesen elkülönülnek azok az évek, amikor otthon használtam, és mikor kikerültem Angliába. De tény és való, hogy nincs szükségünk két laptopra. Különben is, nagyjából csak én vagyok a családban az egyetlen, akinek szinta a mindennapjaihoz kell a számítógép. E. okostelefonról netel, a család pedig csak tévézésre használja a netet. Így aztán valóban nincs értelme tovább fiókban tárolni az én kis régimet. Csak kicsit fáj az "elvesztése", olyan édes bárányos, baglyos matricákkal volt tele. (A mostani jujdemodernre meg nem lehet ilyesmiket pakolni, mert E.-nek kiakad a cukiságtűrő képessége.)

Aztán persze magyaráznom is kell egy kicsit a bizonyítványt, mert már egy hete a blog felé sem néztem. Ennek az az oka, hogy küzdünk az internetszolgáltatóval, mert vannak olyan napjaink, mikor egyszerűen nem lehet netezni. Nem kapcsolódik, nem nyit meg, nem tölt be semmi. Ha mégis, akkor egy mél elküldése legalább 10 percet vesz igénybe és minimum 4-szer újra kell tölteni az oldalt közben. Egy szóval borzalmasan macerás és bosszantó az egész. Végül kénytelen voltam igazán hisztis picsaként toporzékolva követelni E.-től, hogy hívja fel az ügyfélszolgálatot, vagy lépjen valamit, mert szálanként fogom kitépni a hajamat és az övét is. Mondjuk nem lehettem túl meggyőző, mert E. bár vette a fáradságot, hogy felhívja az ügyfélszolgálatot, az 5. "nem értem mit mond-nál" egyszerűen átpasszolta nekem a telefont, azzal a felkiáltással, hogy nem értek külföldiül (én meg nyilván igen, mert külföldi vagyok). Egyébként én nagyjából mindenre fel vagyok készülve, ha telefonon kell ügyet intézni, pl. nagyon tudok koncentrálni, konkrétan kiélesedik a hallásom és minden más érzékszervem megszűnik létezni, de erre a borzasztóan orrhangú, indiai akcentusra nem voltam felkészülve. Nagyjából a 10. "nem értem, ismételje meg még egyszer" kérdésemnél nálam is elszakadt a cérna és egyszerűen sírva fakadtam. Hüppögve közöltem Apukával, hogy nem beszélek angolul, miután átadtam neki a telefont. Apuka kb. 1 percig bírta az orrhangú ügyfélszolgálatost, mikor kiakadva közölte vele, hogy aki nem beszél angolul az ne menjen telefonos helpdeskesnek, majd levágta a kagylót. Ezek után csak félve mertem megkérdezni, a telefonra dühösen meredő két férfiembert, hogy hogyan is lesz nekünk ezután netünk, de szerencsére a hálózat valami isteni szerencsének köszönhetően megjavult. Viszont én is tanultam valami újat: Angliában soha, semmilyen körülmények között se próbálj meg felhívni telefonos ügyfélszolgálatot, mert az összes hited abban, hogy tudsz angolul nagyjából 5 másodperc alatt köddé válik.

Végül persze a cikket is sikerült leadni időben, sőt hosszas bírkózás után képeket is sikerült csatolni hozzá, ami azért nem semmi teljesítmény volt. Ráadásul mivel erősen grafomán vagyok nem sikerült gátat szabnom a belőlem feltörő szóáradatnak, így lesz folytatás is. 

Azt is el kell mesélnem, hogy a Nagy Mindenható Mysterius Shopper megint meglátogatott minket, persze megint sikerült olyankor tennie ezt, mikor senki sem számított rá. Bár ha azt vesszük éppen előtte poroltam le hatalmas márványlépcső oldalán található karvesztett antik szobrokat és cucáltam fényesre a korlátot díszítő apró kosfejeket, fogkefével (remélem kitaláltátok, hogy ezek nem az én ötleteim voltak, hanem a főnököm józan ítérlőképességének apró gyöngyszemei), akkor azt kell, hogy mondjam, de, igazából készültünk rá. Mivel Tomek tudja, hogy mennyire para vagyok az egésztől, így írt egy smst, hogy volt a NMMS, de jók voltunk, ne aggódjak. Arra persze nem voltam felkészülve, hogy másnap behívat a főnök, az ilyenekre sosem vagyok felkészülve és sosem értem, hogy miért kell engem ekkora stresszen kitenni állandóan. Szerencsére csak azt akarta közölni velem, hogy megint 100%-os teljesítményt produkáltam és az eddigi eredményeimet nézve szeretne felterjeszteni a hónap dolgozójának (ohhh... azok a boldog szocialista évek!). Szerencsére nem pukkant ki belőlem a röhögés, csak utána, mikor sikerült bemenekülnöm az egyik cupboard-be és elcsukló hangon elmagyarázni a helyzetet TB-nek. Nos, attól nem félek, hogy én kapom meg ezt a megtiszteltetést, mert ez a cím csak olyan fontos embereknek jár ám, mint a recepciósok, biztonsági emberek és managerek. Bár kétségtelenül óriási fricska lenne a recis luvnya felé, aki folyton cikizi az angolom.

2013. augusztus 8., csütörtök

And so on...

Kicsit zsúfoltra sikerültek az elmúlt napjaink, a szokásos dolgozunk, hazajövünk kombót megzavarták olyan dolgok, mint váratlan hétvégére kapott off, születésnap és oxfordi kirándulás.Szóval, mikor azt gondoljuk viszonylag nyugalom van, akkor mindig van valami, amivel nem számolunk, vagy nem úgy jön ki, ahogyan tervezzük. Vagy, ahogy szokott, más tervez helyettünk.

E. születésnapja persze egy fix pont volt, amit nagy családi titkolózás előzött meg, mert ha csak kiszagolja mi a meglepetés, abban a pillanatban kutatni kezd utána és már vége is az egésznek. Ezért aztán hetek óta rejtegettem az ajándékokat barátoknál és anyóska szekrényében. Kértem, hogy vegyen ki egy szabadnapot, hogy együtt legyünk ezen a jeles napon, de E. annyira lojális a cégéhez, hogy hallani sem akart róla. Így a jeles napon elment dolgozni, én pedig elzarándokoltam a barátokhoz begyűjteni az ajándékot, megszerezni a hozzávalókat és hazacipekedni. Aztán összeállítani, bekészíteni, hogy mire hazajön már minden készen és becsomagolva várja. Mivel erősen kávéfüggő, ezért kapott egy szuper kávéfőzőt, amivel habot is lehet csinálni. Hozzá olyan kávét, amit már korábban kiválasztott, de kávéfőző hiányában nem vettük meg. A plusz meglepi egy festővászon, olajfesték, ecset- és késkészlet volt. Fantasztikus volt, ahogy reagált. Habos kávét szorongatva bontogatta az ajándékait. Anyóskától és Apukától csilli-villi fejhallgatót kapott, húgától és annak családjától amazon-on levásárolható ajaándékkártyákat és persze mindenkitől nagyon vicces üdvőzlő lapokat. Szuper volt látni, ahogyan meghatódott, ez a nagy ember és az ő apró ajándékai. Innentől kávéval a kezében, fején fejhallgatóval próbálgatta az ecsetek fogását. (Nem, kép nem készült róla, arról viszont igen, hogy milyen kicsi vagyok a közös ágyunkon ülve.)

Közös hétvégén pedig sikerült bevásárolnunk E.-nek a nyaralásra, vettünk gurulós bőröndöket, vékony cipőt és pólókat. Én is kaptam gurulós bőröndöt, pöttyöset, mert cuki és mert én is az vagyok. Aztán nagyjából ezzel el is telt a szombatunk. Letudtuk a havi kötelező mozit is, és felhoztuk magunkat megint filmekből és sorozatokból. Most már újjult erővel várjuk a következő Sherlock-ot és Doctor Who-t.

Oxfordba E. nem akart jönni, szabadságot sem akart kivenni, így egyedül mentem, vagyis Molyos Maateval, akivel ezt a kirándulást már elég rég óta terveztük. Sajnos, ha valaki úgy jön, hogy ez és ez a nap van betervezve és ehhez kell alkalmazkodni, akkor ez nem mindig megy, mert a kikért offokat vagy megadják vagy nem. Szerencsére nekem megadták, így mehettem Oxfordba, viszont volt még egy pár ember, aki akart jönni, sajnos a munka nekik közbeszólt. Korán érkeztünk Oxfordba, de nem baj, mert a nap nagyrészét úgyis sétálásra terveztük. Nem nagyon voltunk időponthoz kötve sehova. Sikerült is körbejárnunk mindent ami Maate tervében szerepelt, sőt mután felfedeztük, hogy a város nem is olyan nagy, így Tolkien házát is beiktattuk és körbejártunk olyan helyeket is, amik nem szerepeltek a tervben. Képek facén, ott meg lehet csodálni a csodálatos bohócnadrágomat is, ami szerintem nagyon menő. Illetve aki szemfüles, az felfedezhet néhány ismerős helyszínt is a felkeresett helyek között. Ez nem véletlen, Oxford bizony bővelkedik Harry Potter forgatási szinekben, C. S. Lewis-t is megihlető helyekben, Tolkien-t sejtető titkos kertekben. A buszút szuper árát tekintve pedig azt kell mondjam, mostantól a vidéki Anglia sincs biztonságban tőlem.