2017. október 19., csütörtök

Iskola

Ma kezembe nyomták Bebe iskolai jelentkezéshez a nyomtatványokat. Azt hiszem kicsit összekoccantak a fogaim. Kezdődik.

2017. október 18., szerda

Karrier

Két év után jelentkezett a volt Home House-os managerem, aki utánam mondott fel és ment át a Louis Vuitton-hoz dolgozni. Kiderült, hogy újból munkahelyet váltott, ezúttal London egyik legrégebbi gentleman klubjának lesz az ügyvezetője és szüksége lenne housekeeping manager-re. 

Szóval, ha akarnék most tudnék karriert csinálni. Kár, hogy már elmúltak az ilyen tipusú ambícióim. Igazából most már csak abban reménykedem, hogy beszél Nono-val is, és ő elfogadja.

Viszont olyan szívesen elküldeném az egész beszélgetésünket, az első szállodámnak, ahol dolgoztam. Csakhogy lássák mit veszítettek...

2017. október 11., szerda

Hüllők és tengeri herkentyűk tudója

Három éves és meg tudja mondani, mi a különbség a krokodil és az aligátor között. Felismeri az összes cápaféléket. Odáig van a tengeri állatokért. Én mondjuk nem annyira, de ezzel kicsit jobban tudok azonosulni, mint az autó- és motor mániával.

2017. október 4., szerda

Időjárás

Nálunk is beköszöntött az ősz, hullanak a levelek. Bebe minden nap tájékoztat, hogy a kertünk sajnálatos módon tele van levelekkel és még a paradicsomunk is lekonyult. Reggelenként már elég hűvös van, általában összeborulva ülünk a buszon, mert a korán kelés egyikünknek sem az erőssége. Különben is három évig treníroztam a gyereket, hogy emberi időben keljen, erre jön az óvoda és tönkretesz mindent.

Szóval, ülünk a buszon, bámulunk ki az ablakon. Házak, autók, bokrok, cica, lámpaoszlop, buszmegálló. Anyukák beöltözve pufidzsekibe, gyerekekre rádobva a takaró a babakocsiban. Majd felszállnak és hosszúnadrág, pufidzseki.... és flip-flop papucs. A gyerekeken meg nincs zokni. Érted? Minden normális ember ilyenkor már zárt cipő, hosszúnadrág, hosszú ujjú, kardigán és széldzseki (jó minőségű, mert az esőtől is meg kell védjen). Erre... tanga papucs. Vagy az a szőrös, ami most divat. Esküszöm, hogy ennyi koszos lábat én még életemben nem láttam, mint a napokban. Mert ugye, azt elfelejtettem mondani, hogy kb. minden nap esik és pocsolyák vannak mindenhol. És, akkor tanga papucs. Pont, mikor komolyan elgondolkodtam a gumicsizma létjogosultságán. Sosem leszek angol.

2017. szeptember 26., kedd

Vegetáriánus

Olyankor döbbenek rá, hogy egyértelműen vegetáriánus, mikor a belvárosi boltból hazasétálva egyedül elfogyaszt egy fej lila káposztát. Pedig milyen jól elterveztem, hogy holnap és holnap után a kaliforniai paprika, uborka, alma, sajtos grissini mellé lila káposztát is teszek az ebéd dobozába.

2017. szeptember 21., csütörtök

Reggeli buszok

Szerintem még pár hét és idegösszeroppanást kapok a reggeli busztól. Minden reggel dráma. Minden. Áldott. Reggel. Üvöltés, rúgdosás, visszabeszélés, durvulás. Kisiskolás gyerekek az anyjukkal. Mi meg lapulunk Bebével az üléseinken. Visszafelé gyerekek nélkül sem jobb, olyankor az anyukák arról értekeznek, hogy az önkormányzat mekkora szemét, mert pár hónap hátralék után már azzal fenyegetőzik, hogy kirakja őket. Stoke kerület, mi így (nem) szeretünk.

Az óvoda kisebb döccenőkkel megyeget. Nos, az óvónénik már tudják, hogy Bebe - hogy is fogalmaztak? - karakteres gyerek. Azt hiszem a többi gyereknek ez még szoknia kell. Bebének van véleménye, saját ízlése, érdeklődési köre és a félénkséget még csak hírből sem ismeri. És megállás nélkül beszél... Nem, nem, ezeket a dolgokat nem tőlünk örökölte. Egy szó, mint száz, Bebe egy kicsit sok néha az ovis társainak. 

Ma hazafelé a buszon beszélgettünk az óvodáról, hogy mennyire szereti, csak kár, hogy nincs több cápájuk (cápa mánia rulez). Aztán valahogy kiderült, hogy szentül meg van róla győződve, hogy én odakint a kapunál várom, mialatt ő odabent van. Nyilván nem mondtam meg neki, az igazat, ahogyan azt sem, hogy néha hamarabb érkezem és a kerítés lécei között lesem a szőke vattacukor haját.

2017. szeptember 18., hétfő

Hát persze, hogy elkéstünk

Az első buszos napunk az óvodába. Remekül indult a reggel, időben keltünk, reggeliztünk, felöltöztünk, kibattyogtunk a tőlünk 3 percre lévő buszmegállóba. Időben voltunk. Jó alaposan végigkutattam a netet, a menetrendet, végül olyan buszt választottam, ami bőven odaér. A net szerint a menetidő 30 perc, a menetrend szerint 25 perc, plusz számoltam rá még vagy 20 percet is, gondolván a reggeli iskolába menős forgalomra.

A busz késett öt percet. Gondolatban megveregettem a vállam. Ennyi késés még simán belefér, plusz forgalom. Elindultunk. Felszállt időközben soka anyuka a gyerekeikkel, kezdett megtelni a busz, én pedig teljesen megnyugodtam, hogy ez az iskolába járó busz, szuperek vagyunk. A körzetes iskolához már 10 perces késéssel érkeztünk. Kicsit aggódni kezdtem, mert ez még csak az utunk eleje, gyakorlatilag sehol sem tartunk. Igazán akkor kezdtem kétségbeesni, mikor már 25 perce a buszon ültünk és még mindig csak annál a szupermarketnél voltunk, ahová bevásárolni járunk. 

Még mindig nagyon lassan haladtunk, anyukák, gyerekek felszálltak, leszálltak, jegyet vettek, beszélgettek a sofőrrel, én pedig úgy éreztem lassan megőszülök. Nem segített az sem, hogy az órámra néztem, és láttam, hogy most nyitják ki az óvoda kapuját, mi pedig gyakorlatilag a kerületünk túlfelén voltunk, esélytelen, hogy akár pont kapu zárásra odaérjünk.

Azt hiszem ott adtam fel igazán, mikor az utolsó előtti buszmegállóban felszállt egy fickó, aki nagy hangon előadta a sofőrnek, hogy már annyit késett, hogy lassan a következő is ideér, a sofőr pedig mindezt elintézte egy vállrándítással. Megérkeztünk a mi megállónkhoz, több, mint fél óra késéssel, kb. 1 órás busz úttal. Rohantunk az ovihoz, ami természetesen nem volt nyitva, így el kellett mennünk az iskola portájához. A portán nyilvántartásba vették a késésünket, Bebét beterelték az iskolába. Utoljára még azt hallottam, ahogy a portás néni utasítja Bebét, hogy mindkét táskáját fogja meg, ne csak az egyiket. Elbúcsúzni sem tudtam tőle, csak egy rövid integetésre futotta.

Hazafelé sétáltam, felhívtam E.-t, hogy elmeséljem mennyire pórul jártunk. 20 perc alatt otthon voltam... Visszafelé az eggyel korábbival mentem, de minek... 20 perc alatt beért a busz, én meg ülhettem a mekiben még 20 percet. Első voltam a kapuban várakozók között, rohantam be a gyerekért. Szegénynek borzasztó napja volt, tele sírással, hisztivel, aztán még azzal is szembesülnie kellett, hogy csak én jöttem érte, az apukája nem. Hazafelé el is tört a mécses, szerencsére emeletes busz jött és volt helyünk az emeleten az első sorban. És persze simán itthon voltunk 20-25 perc alatt.

Holnap a korábbival megyünk, hátha elég lesz egy óra menetidő.